Motoros hajóknál a nyíltvízi manőverek egyszerűbbek a kikötői manőverenél. A gázkar és a kormány összehangolt kezelését kell megismernünk (Belvízi tanfolyamunk legkellemesebb manővere). A gázkaron alapvetően három állás van: üres, előremenet, hátramenet. Minál jobban toljuk a gázkart előre vagy hátra, annál nagyobb fordulatszámmal forog a hajócsavar. Vigyázzunk, a gázt mindig fokozatosan adjuk rá, különben kavitálni fog a hajócsavar!

Kavitáció fogalma a hajózásban

A kavitáció azt jelenti, hogy a hirtelen felpörgő hajócsavar annyira lecsökkenti a víz nyomását a propellerszárnyak környezetében, hogy a vízből apró gőzbuborékok lépnek ki, mintha forrna a víz. Ezek a buborékok nekiütköznek a hajócsavar szárnyainak, akár károsíthatják is a propeller felszínét. A propeller pedig túlzottan felpörög ebben a csökkent nyomású térben, ennek a hangját hallhatjuk is a hajón, ha túl vadul adtuk volna rá a gázt: a motor hangja sistergővé és élessé válik, hallani fogjuk, hogy „valami nem jó”. Mindig fokozatosan adjuk rá a gázt!

Irányváltás motorcsónakkal

Ha előremenetből hátramenetbe szeretnénk váltani, nagyon fontos, hogy mindig lassan hajtsuk végre a gázkarral ezt a parancsot, tegyük üresbe a gázkart és várjuk meg, amíg lecsökken a fordulatszám, csak ezt követően kapcsoljunk ellenkező sebességbe! (előréből hátrába vagy hátrából előrébe). Ha kanyarodni szeretnénk, csökkentsük a sebességet, illetve figyeljünk a hullámok irányára. Motoros hajóval haladva hullámos vizen két kerülendő irány van: soha ne haladjunk teljesen párhuzamosan a hullámokkal, illetve ne haladjunk teljesen szemben a hullámokkal. A nagyobb hullámokat mindig “ferdén haladva” vágjuk át, így nemcsak szárazabbak maradunk, de a hajó is stabilabban és  biztonságosabban fog haladni. Motorcsónakok számára a legoptimálisabb állapot a szélcsend, tükörsima vízzel. Ilyenkor valóban csodás érzés a száguldás, de ha fúj a szél és hullámos a víz, csökkentsük a sebességet!