Fontos kikötői manőver az oldallal beállás is. Ezt a manővert alkalmazzuk pl. tankolásnál, azaz a vízparti benzinkúthoz való odaállás során. Erre mindenkinek szüksége lesz, hiszen a hajóbérlés végén a hajót teletankolva kell visszavinnünk a bázisra.

Motoros hajónk melyik oldalával álljunk a partfal mellé?

Válasz: mindig a sodrás illetve a szélirány határozza meg. Folyón orral a sodrásnak kötünk ki, állóvizen (tengeren is) pedig orral a széliránynak. Tehát először a sodrás irányát állapítsuk meg, és ehhez képest nézzük meg, hogy a partfal motorcsónakunk jobb vagy bal oldalára esik.

Motorcsónakkal a partot kb. 30o-os szögben közelítsük meg!

Ennél nagyobb szög esetén kötéllel kell „berángatni” a hajót párhuzamos állásba, (vagy akár a szél ki is nyomhatja a farát) kisebb szög esetén pedig nagy az oldallal ütközés ill. a hajó oldala végigkarcolásának  veszélye. A csapatmunka fontosságát hangsúlyozom ismét: a puffereket rakjuk ki időben, a legénység egy tagja a kikötőkötéllel a motoros orrában helyezkedjen el, kilépésre készen.